A vírusok még mindig tombolnak, kamaszainkkal talán lassan rendeződik a mostani “háborús helyzet”, így visszatérek új életem történetéhez.
A sokk tulajdonképpen nem is akkor ért, amikor a fiatal -nagyon lelkes- doktor közölte velem a rossz hírt: a diagnózis sclerosis multiplex. Azt is hozzátette, hogy nem kell nagyon megijedni, ez nem halálos, viszont gyógyíthatatlan betegség. Napjainkban már jó esetben tudják kezelni, ami az éppen aktuális állapot stagnálását jelenti. Ekkor még nem is estem kétségbe, hiszen nagyapám ezzel a betegséggel élte le az életét, és akkor gyerek-, illetve fiatal szemmel nem tűnt olyan szörnyűnek ez a dolog.
A következő napokban viszont sikerült sokkot kapnom, hála magamnak, illetve annak, hogy igyekszem mindig mindennek alaposan utánanézni. Ezzel a betegséggel is így tettem, és amikor tudatosult bennem, hogy tényleg a nagyapám is a lakásban töltötte élete utolsó 15 évét, és nekem itt van a három gyermekem, mi lesz,ha rövid idő múlva kerekes székbe kerülök?
Ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy elmegyek egy SM centrumba, hogy szakemberek segítségével tudjam kezelni az állapotomat, mindent megtegyek, hogy hátráltatni tudjam a romlást, elkerülhessem az újabb shubokat, rohamokat.
Persze egy ilyen centrumba eljutni nem volt olyan egyszerű, de erről majd legközelebb.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: